A hónap kérdése

Miért nevezzük a csontritkulást „néma járványnak”?

A csontritkulás (osteoporosis) a csontváz generalizált betegsége, amelyben a csonttömeg fogyása, és a csontminőség romlása következik be anélkül, hogy a szerves és szervetlen alkotórészek aránya megváltozna. Kezdetben panaszmentes a kórfolyamat, ezért „néma járvány” – nak is nevezzük, ami nem kedvez a korai felismerésnek.Bár a hajlamosító tényezők ismertek, mégis többnyire csak akkor figyelünk fel a már kialakult bajra, amikor komoly, vissza nem fordítható elváltozások, csonttörések is kialakultak.

Mikroszkópos vizsgálatokkal kimutatták, hogy a csontokat felépítő csontgerendák vastagsága lecsökken és a gerendák közötti távolság megnő. Csökken a csont ellenálló képessége, csökken az ásványianyag-tartalma és rugalmassága is, ami fokozott törékenységhez vezet.
A csontszövet egész életünk során újra és újra átépül. Egészséges felnőtt szervezetben a csontépítő, és - lebontó folyamatok (csont „turnover” = osteoblast - osteoclast egyensúlya) állandó egyensúlyban vannak, melyek következtében a csontok tömege és szerkezete változatlan marad.  Ez a folyamat a gyermek és korai felnőttkorban a csont felépítés, míg a post-menopausában (változás kora után) a csont leépítés irányába tolódik el.

Az úgynevezett csúcs csonttömeget a 3. – 4. évtizedben érjük el.

A napjainkban számon tartott etiológiai tényezők nem adnak választ a kórkép napjainkra tapasztalt, járványszerű terjedésére. Nem lehet megmondani, hogy miért volt ritka, és miért növekszik exponenciálisan az osteoporosis előfordulása az utóbbi évtizedekben.

Ebben a betegségben is a korai felismerés és a megfelelő kezelés ad lehetőséget a súlyosabb esetek megelőzésére. Ismeretes, hogy a csontritkulás következtében kialakult csonttörések (csigolyatörés, combnyaktörés, csuklótáji törés stb.), valamint a törések nyomán kialakult egyéb elváltozások súlyos mozgáskorlátozottsághoz vezethetnek.

A csontritkulás lehet önálló állapot (elsődleges), de kialakulhat más betegség következtében is (másodlagos). Egyaránt érinti mindkét nemet és bármelyik életkorban jelentkezhet.
 

Elsődleges csontritkulás:

  • nőknél, a változó korba jutáskor néhány év alatt létrejön a csontvesztés – post-menopausális csontritkulás,
  • idős korban jelentkező - időskori csontritkulás.


Nemcsak az életkor, hanem a csontban mikroszkóppal látható elváltozások alapján is különbséget lehet tenni az elsődleges csontritkulást alkotó két csoport között. Férfiaknál a prae - senilis, vagyis az időskor előtti csontritkulás lényegesen ritkábban fordul elő, mint nőknél. Ennek oka az  eleve nagyobb csonttömeg, a rövidebb várható élettartam, valamint az, hogy a férfiakban nincs hirtelen csökkenő nemi hormontermelés.
Csontritkulás a női változó korban: 45-60 éves korban, tehát a “változókor"-ban jelentősen emelkedik. A szivacsos csontállomány csökken és emiatt a csigolyatörések a jellemzőek, főként a háti és az ágyéki csigolyák területén: a csigolyák magassága csökken, felső, határoló csontlemezük beroppan. Oka az egyik jellegzetes női hormonnak (az ösztrogénnek) a változó korban kialakuló hiánya. Szerencsére nem minden menopauzába került nőben alakul ki ez az állapot. Vannak olyan hajlamosító, úgynevezett rizikótényezők, amelyek elősegítik a csontritkulás kialakulását.
Időskori csontritkulás: Ebben a típusban a csontépítő sejtek mennyisége és tevékenysége csökken. Itt is jellemző a törések megjelenése, mivel itt a szivacsos és a kérgi (hosszú csöves csontokban található) csontállomány is azonos mértékben csökken.

Hajlamosító tényezők:

  • családon belüli halmozott előfordulás - tehát nagymamának, édesanyának is volt már csontritkulása
  • dohányzás
  • mértéktelen kávéfogyasztás
  • jelentős mennyiségű, tartós alkoholfogyasztás
  • elégtelen kálcium és D-vitamin tartalmú táplálkozás
  • mozgásszegény életmód
  • sovány, “könnyű" csontozatú testfelépítés
  • korán bekövetkezett természetes, vagy művi (méh- és petefészek műtét) változó kor
  • más idült betegség (például krónikus sokízületi gyulladás) jelenléte
  • egyes gyógyszerek (például szteroid készítmények) tartós szedése

 Másodlagos csontritkulás: Egyes mozgásszervi, betegségek, főleg a sokízületi gyulladás, belgyógyászati betegségek, (pl.: máj- és vesebetegségek), a belső elválasztású mirigyek (pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, mellékvese) betegségei, asztma, gyulladásos bélbetegségek, és egyéb olyan zavarok, amikor a kálcium felszívódása nem megfelelő, okozhatnak szintén csontritkulást. Tartós mozdulatlanság (immobilitás), ágyhoz kötöttség esetén is kialakul. Ezt a folyamatot látjuk akkor is, ha egy-egy végtag törése után tartósan rögzítve (pl.: gipszben) van.

Milyen tünetei vannak a csontritkulásnak?
Kezdetben a terhelésre fellépő, pihenésre szűnő hát- és derékfájdalom - annyira hétköznapi panasznak tűnik, hogy gyakran oda sem figyelünk rá. Ezt a jelenséget nem is kezdődő elváltozásnak, hanem a fáradtságnak tulajdonítjuk. Mivel állandó panaszokat csak a későbbi időszakban okoz, így szinte észrevétlen alakul ki a már maradandó elváltozás.
A későbbi időszakban szintén a fájdalom a vezető tünet. Jellegzetes egyrészt a hirtelen kis erő behatására létrejövő éles fájdalom, amely lehet az éppen létrejövő csigolyatörés vagy beroppanás, vagy csak egészen kicsi, szemmel nem is látható csontgerenda törés következménye. Az állandó, terheléskor erősödő hát- és derékfájdalom az izmok, szalagok feszüléséből jön létre. Gyakori panasz, hogy a betegek nem tudják a hátukat tartani. A háti domborulat fokozódását, a testmagasság jelentős csökkenését észleljük . A háti görbület fokozódása következtében az ágyéki görbület elsimul, a hátizomzat és a szalagok megfeszülnek, a hasizmok pedig megnyúlnak, elengednek. A has elődomborodik, a bordák alsó részei közelednek a csípőlapátokhoz, súlyos esetben el is érhetik azokat, ezzel is növelve a panaszokat. Jellegzetes lesz tehát a beteg testtartása, mivel a test egyensúlyát csak úgy tudják megtartani, hogy könyökeiket hátrahúzzák, vagy hátratett kézzel állnak. Sokan a nap végére egyre jobban előregörnyednek, mivel ilyenkor az izmok már annyira elfáradnak, hogy nem képesek a gerincet egyenesen tartani. Ennek köszönhetően megváltozik a gerinc terhelése. Előrehaladott esetben a járás is bizonytalanná válik. Következményként kis erőbehatásra is létrejönnek a csonttörések.

Hogyan lehet megállapítani a csontritkulást?
A betegséget a kezdeti panaszok, a beteg vizsgálata, a hajlamosító tényezők kikérdezése és különböző vizsgálatok alapján kezdeti időszakban általában a reumatológus szakorvos állapítja meg. Rosszabb esetben egy elszenvedett csonttörés kapcsán derül ki a betegség.
A laboratóriumi vizsgálatok a szervezet kálcium-foszfor anyagcseréjére adnak felvilágosítást, továbbá az egyéb betegségekhez társuló csontritkulás felderítésében van szerepük.

Röntgenvizsgálatok: A felvételeken láthatóak a csontok és bizonyos mértékig megítélhető mésztartalmuk normális, vagy csökkent mennyisége. Azonban a csontveszteségnek el kell érnie a 30 - 40%-ot ahhoz, hogy a röntgenen látható legyen a különbség, ezért ez a módszer a kezdeti, még jóval kisebb mértékű csontritkulás felderítésére nem alkalmas.

A hagyományos röntgenfelvételek alapján nem állapítható meg pontosan a csontsűrűség. Pontos mérésre szolgálnak a csontsűrűség mérő készülékek, melyek  segítségével nagy pontossággal meghatározható a test különböző részein a csontok ásványianyag-tartalma. Leggyakoribb mérési helyek a csukló, a gerinc és a combnyak. A készülékek röntgensugárzással működnek, elsősorban a rizikótényezőkkel rendelkező emberek csontsűrűségének mérésére használják. A csontritkulás megállapításához azonban nem elég ez a műszeres vizsgálat, ezen túlmenően gondos klinikai és laboratóriumi vizsgálatokra is szükség van.

Milyen sűrűn kell ezeket a vizsgálatokat megismételni?
A röntgensugárzással működő, modern készülékek sugárterhelése kicsi, körülbelül az ágyéki gerincről készített hagyományos röntgenfelvételkor kapott sugárterhelés 3%  - a. Ebből következik, hogy a vizsgálat az egészségre ártalmasság tekintetében korlátozás nélkül megismételhető. A mérések pontatlansága és a csontleépülés évi várható változása miatt egy éven belüli megismétlésének nincs értelme. A vizsgálatok szükségességét orvosának kell eldöntenie, a rizikótényezők alapos feltérképezése alapján.

 A kialakult csontritkulás kezelése:
A kezelés függ a csontritkulásban szenvedő betegek korától, és aktuális állapotától.
Gyógyszeres kezelés: A gyógyszeres kezelés megtervezése szakértelmet kíván, ezt bízza mindenkor kezelőorvosára.

A csontritkulás elleni gyógyszeres kezelés két alapvető csoportra oszlik:

  • a felborult csontújraképződés egyensúlyának helyreállítása,
  • fájdalom csillapítása.

A hosszú ideig ható szerek egyik csoportja a csontfaló sejtek működését csökkenti, másik a csontfelépítést serkenti. Fontos, hogy az aktív D-vitamin készítmények kivételével a normál táplálkozás mellett is a többi szerhez kiegészítőként kálcium szedése ajánlott.
Mostanában megelőzésként és kezelésként is alkalmaznak hormonokat, főleg a nők változó kori csontritkulásában, ezt a reumatológus és a nőgyógyász közösen állítja be és ellenőrzi.
Fájdalomcsillapítóként számos gyógyszer alkalmazható. Igen jó hatásúak a különböző külső bedörzsölők, melyeknek nemcsak gyógyszer-, hanem hőhatásukat (meleg, hideg érzet) is jól ki lehet használni a feszülő lágyrészek (izmok) bedörzsölésekor.

Mozgásterápia:
Csontsűrűség méréssel igazolták, hogy a rendszeresen végzett izomerősítő torna fokozza a csontok ásványianyag-tartalmát. A gerinc alaki változásainak megakadályozása, illetve a már kialakult elváltozások esetén azok javítása a cél. A rendszeresen erősített hát- és has izomzat mintegy természetes fűzőként veszi körül a gerincet, javítja tartását, csökkenti a feszülésből származó fájdalmat és védi a csigolyákat a különböző külső erőkkel szemben, csökkentve a törések kialakulásának veszélyét. Az egészséges izomzat kifejlesztésére és fenntartására rendszeres torna végzése szükséges. Az úszás, ezen belül is a hátúszás előnyös. A gyógytorna, a mozgás fontos csontképző inger is! A rendszeres testmozgás egy életre szóló program legyen, ugyanis a csont állandó átalakulási folyamatban van, - átépülési üteme a külső fizikai terheléshez igazodik. Idősebb korban óvatosabb, rendszeres ellenőrzés mellett végzett testmozgás, séta, gyaloglás, a ma nagyon divatos nordic – walking, jóga, és szükség esetén az óvatos gyógytorna biztosítják a harmónikus, egészséges életet, a csontok megfelelő keménységét, az egyensúly és koordináció leépülésének megakadályozását.

Segédeszközök: Főleg az idősebb emberek mozgásának biztonságosabbá tétele céljából ajánlatos a támbot, esetleg a járókeret használata. Szintén az idősebb emberek számára ajánljuk a különböző hosszúságú gerincfűzők alkalmazását. A fűzők nagyobb megterhelés esetén stabilizálják, megtartják a gerincet, javítják a testtartást, átmenetileg pótolják a hiányzó, vagy legyengült izomzatot.

Fontos tanácsok csontritkulásban szenvedő betegeknek:

  • Ne emeljen, cipeljen, kerülje a hajolást!
  • Sajátítsa el a gerinckímélő életmódot!
  • Óvakodjon az eleséstől! Járását, ha szükséges segédeszközzel tegye biztonságossá! Rendezze át lakását úgy, hogy minden könnyen elérhető legyen!
  • Tornázzon, ússzon rendszeresen!
  • Sokat tartózkodjon a szabad levegőn! Sétáljon gyakran, táncoljon, biciklizzen!
  • Figyeljen oda táplálkozására!
  • Nagyobb megterhelés esetén hordjon fűzőt!
  • Kerülje a megerőltető, tartós terhelést, találja meg a munka és a pihenés közötti helyes arányt!
  • Tartson állandó kapcsolatot kezelőorvosával és gyógytornászával!


A megelőzés 3 stádiuma:

*  A megelőzés alapja a lehető nagyobb csonttömeg elérése. Ezt már gyermekkorban kell elkezdeni. A gyermek és fiatalkorban megszerzett megfelelő mennyiségű úgynevezett „csúcs csonttömeg” biztosítja a későbbi leépülés után is az elegendő csontmennyiséget. Fiatal korban dinamikusabb, sok axiális irányú (gravitációval szemben történő) terhelés (pl.: futás, szökdelés) szükséges a csontoknak.

*   A csonttömeg megőrzése, a leépítés időszakában sem hagyjuk csökkenni a csont ásványi anyag tartalmát.

*  Ha már létrejött valamely típusos törés, a további csonttörések, elesések elkerülése. Az egyensúlyzavar, szédülés okának megszüntetése. Szükség esetén segédeszköz (támbot, járókeret) használatával a járás biztossá tétele, a rendszeres tornával az izomerő fokozása, a koordináció és egyensúly fejlesztése.

Ha már saját magunk nem is tudunk mindig sokat tenni, de gyermekeink és unokáink helyes nevelésével elérhető, hogy a később esetleg csontritkulásban szenvedők köre számottevően csökkenjen. Ebben főleg a rizikótényezők elkerülésének és az egészséges életmódnak van jelentős szerepe.